A disznó feldolgozása házilag: ezek az eszközök kellenek hozzá

Szponzorált tartalom

Böllérbolt

A magyarok között különösen nagy hagyománya van a disznóvágásnak. Néhány évtizeddel ezelőtt falun nehezen találhattunk volna olyan háztartást, ahol nem kerítettek rá sort évente néhány alkalommal. Azóta persze rengeteget változott a világ, de a Böllérbolt szerint még mindig rengetegen foglalkoznak vele a kisebb településeken. Ilyenkor összegyűlik az egész rokonság és hajnaltól egészen késő estig tart a malac feldolgozása. Ez a munka egyáltalán nem könnyű. Rengetegféle eszközre van hozzá szükség.

A tapasztalat szerint a régi, hagyományos eszközök kezdenek egyre jobban elhasználódni, ezért szükség van néhány újdonság megrendelésére a Böllérbolt kínálatából. Szinte bárminek a beszerzésére lehetőség van itt. A kiemelt ajánlatok között szerepel a bárd, aminek a segítségével könnyebben felaprítható a hús. A szúrókés nagyon jó vételnek mondható, hiszen a híres Dick cég készítette. Érdemes venni hozzá egy fenőacélt is arra az esetre, ha élezésre szorulna. A Böllérbolt ideális kiindulópontot jelent, amennyiben kolbász- vagy hurkatöltő megvásárlására van szükség.

Húsdaráló, illetve az ahhoz kapcsoló alkatrészek szintén találhatóak a kínálatban. A disznóvágás során jól jön egy húskeverő. A finomságok elkészítéséhez nem hiányozhatnak a fűszerkeverékek, a kötőzők, illetve a belek sem. A Böllérbolt szerint mindenki rendelkezik saját recepttel, ha a töltött hústermékek elkészítéséről van szó. Néha persze érdemes néhány újdonságot is kipróbálni. Nem hiányozhat otthonról a klipsz, illetve a klipszelő fogó sem.

Így sokkal egyszerűbb lesz a hurka és a kolbász elkészítése. Gondolni kell még a megfelelő munkavédelmi eszközök megvásárlására. Legyen otthon elengedő kesztyű és kötény, különben használhatatlanokká válnak a disznóvágáskor viselt ruhák. A Böllérbolt kínálatából egyéb, praktikus kiegészítők megvásárlására is lehetőség nyílik. Az árak egészen korrektek, tehát ebből a szempontból érdemes innen rendelni. Szerencsések azok, akik kifogják az akciókat, mert így az eredeti árnál jóval olcsóbban vásárolhatnak.