A naperőmű parkok esetében az energia ingyen van!

Szponzorált tartalom

Naperőmű parkok

Naperőmű parkok

Mindenki szeretne olcsón hozzáférni a jó dolgokhoz – sőt, lehetőleg ingyenesen, ha egy mód van rá. Sajnos (vagy szerencsére; ez nézőpont kérdése) a világ nem így működik, így aztán akinek például eddig ingyen áramra lett volna szüksége, az korábban ezt legfeljebb tolvajlással tudta magának szavatolni. Már azonban naperőmű parkok is képesek ingyen áramot termelni; persze nem lesz teljesen ingyenes ilyenkor a megtermelt áram, hiszen valamiből a naperőmű parkok is szárba kell, hogy szökkenjenek. De tény: ha a bekerülési költséget nem nézzük, akkor az elektromos áramnak a Nap révén valóban nulla lesz a költsége. (Természetesen számolni kell a kiépítési költséggel; ennek az ellenkezőjét csak a példa kedvéért említettük.) A naperőmű parkok tehát képesek befogni a Nap elektromágneses sugárzását, és abból elektromos áramot előállítani, azért, hogy mindenkinek jó legyen: jó legyen a fogyasztónak, mert olcsón fér áramhoz, jó legyen a környezetnek, mert nem lesz feleslegesen szennyezve, s jó lesz az iparnak is, mert bizony jelenleg kevés helyen van napelem, naperőmű. Az arányokon mindenképpen változtatni kell, mert ez mindannyiunk érdeke, ha fenntartható fejlődésről álmodunk.