Végezze el Ön is az ösztrogén dominancia tesztet!

Szponzorált tartalom

Az emberi test remek módon van összerakva. Igaz, hogy eléggé bonyolult az egész és nem mindenki érti a biológia órán elmagyarázottakat, azonban meg kell hagyni, hogy mindennek megvan a saját szerepe. Például a hialuronsav az a vízmegtartó molekula, amelynek a kötőszöveteiben természetesen úton termelődik a víz. Ez eredményesen védi a kötőszöveteket és az ízületeket, valamint rengetegszer fordulnak elő ránctalanító krémekben. Tehát lényegében a hialuronsav a bőrnek a fontos eleme, amely által képes megőrizni a fiatalságát és a feszességét. Konkrétan mindenki erre vágyik, hogy még idős koruk ellenére is letagadhassanak pár évet, ezért a hialuronsavas termékek eléggé keresettek. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az öregedés egy természetes folyamat. Ekkor a sejtek lassabban kezdenek el regenerálódni, ahogy a hialuronsav hatása is egyre csak csökken. Pontosan ezért kezd el a bőr ráncosodni vagy a porckopás is ide vezethető.

Tehát a mindennapok során fontos lenne pótolni ezt az elemet, lehetőleg krém formájában. Persze számos egyéb dolog is befolyásolhatja az ember egészségét vagy közérzetét. Amennyiben folyamatosan változik a kedélyállapota, úgy érdemes elvégezni az ösztrogén dominancia teszt valamely formáját. Ez már azért is célszerű lenne, hogy kiküszöbölhessen néhány problémát az életéből. Nem is gondolná, de a hormonális egyensúlytalanság rengeteg gondot képes okozni. Sajnos a nők nagy része szenved ettől, ezért nem ritka, hogy egyes tünetek, mint a fejfájás vagy a súlygyarapodás e miatt jelentkeznek. Az ösztrogén dominancia teszt akár a háziorvos javaslatára is kitölthető. A Wise Tree Naturals honlapján megtalálható egy hasonló teszt, aminek az eredményét emailben küldik el az alkalmazottak. Mindössze annyi a feladata, hogy megjelölje az Önre vonatkozó állításokat. Ezek alapján sikerül leszűkíteni a kört és képesek az ösztrogén dominancia teszt által valamely terméket felajánlani. Amennyiben a hormonháztartás nincs egyensúlyban, úgy annak a kiegyenlítése megvalósítható a természetes krémek által.