Én elhiszem, hogy haladunk idővel olyan iránya, hogy az online átveszi a terepet, de minden, ami élő, ami személyes, és fizikai jelenlétet kíván, netán valami szellemi dologhoz kapcsolódik, az igényel valamilyen papíralapú jegyzetelést, kiegészítést.
A terápiás központ, ahol dolgozom, próbálkozott már online foglalkozásokkal, de nem az igazi. A fizikai jelenlét mellett zajló foglalkozások azok, melyek során valódi eredmény érhető el. És ez rengeteg papíralapú feladatanyagot igényel. Ez ma még kikerülhetetlen, és én nem is lettem a „virtualitás” híve. Azt hiszem, nem is leszek soha, és szerintem, ilyen téren mindig a személyesség fog főleg működni.
Ennek viszont vannak így bizonyos költségvonzatai, és gondoskodni kell róla, hogy mindig minden rendelkezésre álljon. Én ezekre a megoldást bennük találtam meg: Patron | Ingyenes Kiszállítás. Be is linkeltem, hogy egyszerűbb legyen. Ahogy a nevük mutatja, ők az a webshop, ahonnan a nyomtatókhoz mindent beszerzek. Mert bár halomban áll nálunk a papír, a kinyomtatott feladatok, dokumentációk, amiket felhasználunk többször is, tehát nem kerülnek nálunk a kukába, mégis mindig vannak új módszerek, amikkel kísérletezünk, így nagyjából minden alkalommal akad valami új nyomtatni való is. Ez, nélkülük, a nyomtatoalkatresz.hu nélkül nehezen menne, mert tonerekre és patronokra is nagy mennyiségben szükségünk van, és enélkül a kereskedő nélkül nem tudnánk megoldani az ilyen mennyiségű és intenzitású beszerzést, pláne olyan jó kondíciók mellett, mint amilyenek a linkre kattintva láthatók. Continue reading












